Szepesi Dániel
referenciái

4 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
2021 júniusában kezdtem hirdetni az ingatlanomat és teljesen meg voltam győződve arról, hogy nekem nem fog kelleni ingatlanos, eladom egyedül, segítség nélkül. Aztán elérkeztünk 2021 augusztusához, amikor megismerkedtem Dániellel. Már előtte is találkoztam ingatlanközvetítőkkel és tanácsadókkal, de mindnél azt éreztem, hogy nem az én érdekeimet képviselnék, hogy csak a sikerdíj érdekli őket, és hogy a környékről sem voltak felkészültek, valamint az ingatlan sem érdekelte őket komolyan.
Dániel az első pillanattól kezdve egy kölcsönösen kedvező kapcsolat kiépítésén dolgozott, egyértelműen fel volt készülve a feladatra és a legfontosabb, hogy látszott rajta, hogy szakmailag és emberileg is megbízható. Találkozásunk után úgy döntöttem, hogy a kezdeti elhatározásom ellenére megbízom őt, és ez az ingatlan eladással kapcsolatos legjobb döntésem volt. Minden apróságban a segítségemre volt, ott és úgy könnyítette a folyamatot számomra, ahol és ahogy tudta, olyan információkat tudott meg az ingatlanról és környékéről, amik még számomra is újdonságok voltak. A potenciális vevőket nagyon jól előszűrte, csak a komoly érdeklődőknek lett az ingatlan megmutatva.
Az ingatlant minden alkalommal a következőképp mutatta meg: bőven a megbeszélt idő előtt odaért, amint megérkeztek a vevők egyből áradtak belőle a hasznos és érdekes információk az ingatlanról, és amint felmásztunk a negyedikre, - egy nagyszerűen előadott szöveggel, amit tanítani kéne - meg is mutatta azt a vevőjelöltjeinknek. Mindvégig profi, határozott, de kedves volt még azoknál a vevőknél is, ahol az átlagember (én biztosan) teljesen kiakadtam volna. Meggyőződésem, hogy Dániel kiemelkedő munkája nélkül még most is hirdetném az ingatlant és várnám a csodát. Én minden barátomnak, ismerősömnek és Önnek is ajánlom, hogy keresse fel. Klisésen hangzik, de Dániel több, mint egy tanácsadó, végig barátként számíthattam rá.
Amennyiben úgy hozza az élet, hogy még egy ingatlant eladnék én már biztosan tudom, hogy kihez fogok fordulni.
Üdv,
Tomi

1 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel!
Először is szeretnék elnézést kérni, hogy csak most, egy hét elteltével válaszolok
véleménykérő levelére.
Természetesen mi mást is írhatnék, mint csupa jót. Nagyon tetszett már az első
találkozásunk alkalmával az őszinte, nyílt hozzáállása az (akkor még előttünk álló)
édesapámtól örökölt lakás értékesítésével kapcsolatos elképzeléseinek felvázolásával.
A három dimenziós felvételek láttán egyértelművé vált számomra, hogy sikerült a legmegfelelőbb csapatot megtalálnom az ingatlan értékesítésére. Az is nagyon tetszett, hogy szinte napi kapcsolatot tartott velem, az éppen aktuális eseményekről tájékoztatva engem. Ami pedig a Földhivatalnál felmerült gondok elintézését illeti, engedje meg mégegyszer, hogy minden elismerésemet tolmácsoljam ezen professzionális munka kapcsán, beleértve "Másik" Dániel kollégáját is. Majd elfelejtettem szót ejteni a lemondó nyilatkozatok beszerzésével kapcsolatos áldozatos (hétvégét sem kímélő) kitartó munkájával kapcsolatosan.
Ami pedig az udvarias viselkedését, kommunikációját illeti, nekem (aki már 35 éve dolgozik ugyanabban az ötcsillagos Duna-parti szállodában) igencsak üdítő jelenség a mai egyre modortalanabb világunkban.
Összegzésül mi mást is mondhatnék: "Csak így tovább a megkezdett Lenini úton!"
Üdvözlettel: Z. László

40 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó véleménye:
Néhány héttel ezelőtt hoztam egy döntést, hogy szeretném eladni a lakàsomat. Megkerestem ingatlan irodákat így kerültem kapcsolatba a Top 3 Ingatlannal, azon belül Szepesi Dániellel. Azt gondoltam hogy ez a cég és Ő is "csak egy lesz a sok ingatlanos közül". Hatalmasat tévedtem. Az első perctől kezdve olyan maximális profizmussal, kedvességgel, türelemmel intézte a dolgokat (mindegy volt,hogy hétvége vagy késő este) amiről nem is álmodtam. Megtalálta az otthonom új lakóit és utána nem sokkal az új "álomotthonomat". Örökké hálás leszek ezért és mindenkinek aki ingatlan eladást-vételt tervez ezentúl csakis Danit és a Top 3-at fogom ajánlani. Köszönöm Neked(Nektek).
Vevő véleménye:
Dánielről ami tapasztaltunk. Nagyon segítőkészen állt hozzánk, precízen és gyorsan történtek a dolgok.
Amibe bele tudnék kötni. :) ha telefonáltam, felvették és a legjobb tudása, tájékozottsága szerint válaszolt. Különösen szimpatikus volt az a közvetlenség amit tanúsított. Én illetve mi teljesen meg voltunk vele elégedve.

4 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel,
Ha osztályozni kellene a munkáját, az nálam ötös, köszönöm még egyszer.
Üdvözlettel
Cs. László - Vevő
_________________
Tisztelt Szepesi Dániel!
Mindenre kiterjedő, gondos munkájáért csak elismerés illeti.
Türelméért, kitartásáért is köszönettel tartozom.
G. P. Eszter - Eladó

2 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Tisztelt Szepesi Dániel Úr!
Az ingatlan eladásáról kötött szerződés teljesítése során rossz, kellemetlen tapasztalatot nem tudok említeni.
Ön határozottan, célratörően, aktívan, rugalmasan és eredményesen intézte az ügyet, amit utólag is köszönünk.
Ha ilyen témában tőlünk fognak érdeklődni, Önt fogjuk ajánlani.
További sikeres munkát kívánunk.
Tisztelettel:
M. Géza és Judit

1 HÉT
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, II. kerület
Eladó
Szia Dani, tudod, elmondtam szóban is.
Minden rendben ment,nagyon meg voltam elégedve.
köszönöm a munkádat.
üdv
Zsolt
Vevő
Kedves Dániel !
Mi vevőként találkoztunk. Első pillanattól kezdve segítőkészen állt rendelkezésünkre. Minden fontos információt amit tudnunk kellet, vagy szerettünk volna tudni az ingatlanról, környezetről megosztott velünk. Lehetőségeihez mérten segítette az ügylet lebonyolítását. Bármikor hívtam telefonon soha nem éreztem, hogy most rosszkor hívom mindig készségesen , udvariasan fogadta érdeklődésünket. Kellemes volt vele együtt dolgozni. Szívesen ajánlanám akár vevőnek akár eladónak ingatlanügye intézésére. Ügyes döntés volt az ingatlant nem túl árazni.
Kívánunk a további munkához sok sikert , jó élményeket, szép napokat, kitartást, jókedvet és egészséget!
Üdvözlettel: Piroska

31 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Kedves Daniel,
Nagyon szépen köszönöm ismételten gyors segitseguket, és hozzáállásukat, ami igazi profizmusra vall.
Gondolok a ”bizonyos” szombati fotózasra, és egyben örulök, hogy olyan képek készültek, amire lányunk azt mondta ”ez nem is az en lakasom”. Közreműködését is köszönöm az energetikai tanusitvany beszerzésével. Mindenképpen Önöket fogom ajánlani, amennyiben ismerettségi körünkben valaki szeretne lakast eladni.
A kapcsolatot meg tartjuk….
Udvözlettel: V. Eva"
Köszönöm szépen!
--------------------------
Egészen pontosan,nem tudom,hogy a TOPHÁROM,
vagy Szepesi Dániel ingatlan-tanácsadó munkáját véleményezzem, De nekem Dániel a TOPHÁROM és nem fordítva....
Lakás nézegetések során,sok ingatlan-közvetítővel kerültem kapcsolatba. Egyik sem tudott meggyőzni,h miért pont az Ő általa felkínált lakást nézzem meg. Mikor lényegesen magasabb az ára,mint amit én szeretnék érte fizetni. (számomra nagyon sok tényezős egy ilyen nagy volumenű projekt és nehezen lehet eltéríteni gondolataimat)
Na,de itt jött egy telefonbeszélgetés, láttam egy kiragasztott lakás-hirdetést a 11.-kerben, gondoltam egy telefont megér........hívtam a megadott számot, érdeklődés-kérdezés-válaszok, majd jön az ár... Rövidre is zártam a beszélgetésünket,mert irtózatos nagy összeget kaptam. Elköszöntem, de a hang, nem hagyta, hogy letegyem a telefont! Jöttek a nem erőszakos érvelések,hogy miért nézzem meg,.
Időpont egyeztetés...találkozás, lakásnézés. Hihetetlen kellemes eladás Dániel részéről,meggyőzött!
(Többfordulós volt.) Jóó... engem megnyert!! De jöjjön a család,mindkettő gyerekem
értelmes,laza,viszont a legnagyobb kritikusaim,meg úgy mindenben!
Nem volt kérdés,,,ebben a körben is győzött Dániel!! A fiatalok is azt mondták, lehet, hogy csak a fele igaz,
amit a lakásról mond, de,,,ahogy mondja,,,,az nagyon pont ott van.... Mindannyian azon a véleményen vagyunk,hogy ezt a lakást nem vásároljuk meg, ha nem Szepesi Dániel azaz ember, aki, akkor felveszi a telefont és nem kérem fel egy másik ingatlan eladására.
Röviden ennyi, kellemes volt egy szuper embert, dióhéjban véleményezni, munkáját minősíteni!
Köszönöm Dániel!!!!
Üdvözlettel:
G. Erika

6 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó vélemény
Szia Dani!
Pár szóban válaszolok a kérdésedre.Először Rólad:Mi végig elégedettek voltunk veled,megbízható ,korrekt, kitartó voltál,és rugalmasan alkalmazkodtál ,ha a helyzet úgy kívánta. Az iroda működésében az ajánlattétel körüli ügyintézés szerintem nehézkes, egy vevő-eladó-ingatlanos megbeszélés gyorsabban eredményre vezetne.
A másik megjegyzésem a sikerdíjjal kapcsolatos,ha alacsonyabb lenne többen választanák ezen szolgáltatást. Üdv Sz. Róbert
Vevői vélemény
Nagyon pozitív volt a tapasztalatom a megtekintett két lakással kapcsolatban. A lakások bemutatása korrekt volt, amikor kértem tudtam a tulajdonossal és a közös képviselővel is találkozni. Külön tetszett, hogy az első lakás megtekintése után nem halmoztál el újabb ajánlatokkal. (Otthoncentrumnál volt egy kollegina aki miután megnéztünk egy ingatlant nála egy sor másikat is mutatott, de én jobb szeretek magam válogatni a kínálatból.)
Az áralku része is rendben volt a folyamatnak bár nincs ebben tapasztalatom, ez volt az első adásvételem. Érdekes volt, hogy minden ajánlatot írásban kellett tenni, ez semmiképpen sem hátrány bár macerás tud lenni minden egyes "újabb kör" megtételéhez személyesen megjelenni az irodában bár ez esetemben hála istennek elég egyszerű volt. (Persze az egyszerű halandó nem vesz minden héten ingatlant tehát rá lehet erre szánni az időt ha már itt tart az ember.)
Összeségében sokkal pozitívabb volt a tapasztalatom annál mint amire számítottam (azon "rémtörténetek" alapján amik az ingatlan vásárlással kapcsolatban ismerősök stb. által keringenek). Gondolom szerencsém volt, hogy nálad találtam meg a szimpatikus lakást.
Nem tudom véletlen-e vagy tudatosan nagyon megválogatjátok milyen ingatlan van a kínálatotokban de összesen egy olyan lakást találtam ami az Ozorai utcai ill. a Hídvég utcai ingatlannal egyezően tetszett (a Sashegy lábánál a Dayka Gábor és Brassói utca sarkánál).
Üdvözlettel:
Szilárd

1 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Szia!
Szepesi Dániel, a TOP3 Ingatlaniroda munkatársa magas szintű szakmai hozzáértéssel, mindig udvariasan, felkészülten és segítőkészen állt rendelkezésünkre, minden kérdésre válaszolt és segített az ingatlan megvásárlásának lehető leggyorsabb lebonyolításában.
Köszönjük a gyors, pontos munkát, a mindenre kiterjedő ügyintézést és további sok sikert kívánunk!
Üdv,
Emese

3 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Vevő:
Szia Dániel!
Testvéremmel nagyra értékeltük a teljes körű tájékoztatást, a gyors ügyintézést és a mindig pontos megjelenést.
Úgy gondoljuk, hogy udvarias, határozott fellépésednek és a személyiségednek köszönhetően jól megtalálod a hangot az ügyfelekkel.
Köszönjük, hogy mindig elérhető voltál és néha munkaidőn kívül is segítetted a gyors ügyintézést.
Üdv.
Natália

1 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Kedves Dániel!
Megbeszéléseink alapján elégedett voltam az együttműködéssel, korrekt volt a kapcsolat, időben történt meg minden tájékoztatás. A pontosságot szeretném kiemelni. Minden alkalommal, a megbeszélt időpontokban és helyen találkoztunk, lakás bemutatás, vagy az irodai megbeszélések során. Egyetlen hiányosságot tudok említeni, hogy arra a kérdésre nem kaptunk választ, mennyi az adott területen, az eladásra kínált ingatlanunk min-max becsléséhez, az eddig értékesített ingatlanok nm ára.
Üdvözlettel,
N. Zoltán
Vevő:
Szia Dani!
Nagyon elégedett vagyok a munkátokkal. :) Segítőkészek és transzparensek vagytok, segítetek eligazodni az ingatlanvásárlás bonyolult útvesztőjében. Emellett különösen tetszett a honlap, az ingatlanok paramétereinek megjelenítése és a 3D-s túra is.
Különösen örültem neki, minden kérdésemre hamar választ kaptam.
Így tovább! :)
Ákos

2 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Attila, Dániel és Károly!
Köszönöm szépen megkereső levelüket, örömmel válaszolok rá!
Egy nagyobb értékű ingatlan eladása mindig kihívás egy tulajdonosnak. Így voltam ezzel én is, így 8 ingatlanos céget interjúztattunk meg az eladó ingatlanban az értékesítési megbízás eldöntése miatt. Végül egyet választottunk nagy bizalommal, mely hamar el is szállt mert nem történt szinte semmi figyelemre méltó esemény, szolgáltatási teljesítményük elmaradt a várthoz képest.
Az interjúztatás utáni visszajelzésemkor Attila megjegyezte, hogy nem bánom-e, ha időnként felhív, hogy mi újság az értékesítéssel. Ez a nem tolakodó, hanem kimondottan érdeklődő és segítő szándékú megnyilvánulás kimondottan jól esett, és érdeklődését valóban megtette, majd Károly is csatlakozott.
Második nekirugaszkodásra választottam Önöket, bár a jutalék mértékét sokalltam, ennek ellenére Dániel meggyőző érvei, kitűnő tárgyalási technikája eredményeként szerződést kötöttem.
Az ígéretek napról napra beigazolódtak, a haladásról folyamatosan tájékoztatást kaptam, mely mint megbízót nagy megnyugvással és bizalommal töltött el! Az érdeklődők közül csak a komolyakkal terheltek, a háttérmunkából, mely vélhetően intenzíven folyt, én nem sokat tudtam, nem terheltek és ez így volt jó - ez a megbízási díj mértékének egyik magyarázata számomra. Az első Ajánlattevőkkel folytatott egyeztetések sok energia ráfordítást jelentettek Önök részéről, de eredménytelenségük nem csapott át megtorpanásba, hanem hozták az újabb vevőjelöltet. Hihetetlen gyorsan, a 3. ajánlattevővel, a megbízási szerződés megkötését követő 2 hónapon belül szerződést kötöttünk. Ez csak úgy lehetett, hogy Önök hárman nagyon jól kiegészítették egymást, jól osztották fel a munkát az egyedi szaktudásukkal, rátermettségükkel, kommunikációjukkal. Kívülről ítélve nagyon jó a csapatmunkájuk!
A szerződéskötés előtt felmerülő akadályokat rugalmasan, gyors reakcióidővel oldották meg, mellyel a vállamról levették a stresszhelyzetet, kezelték a problémákat, megbízhattam Önökben, és meg is bíztam. Napról napra mentek előre és jöttek az eredmények.
Köszönöm!
TOPHÁROM, mint
három profi
három ajánlatból
három hónapon belül
három Megbízottal koordinálva figyelemre méltó teljesítményt produkált!
Erre bárki felkaphatja a fejét. (Mint mikor lánykoromban a Váci utcában sétálva felkaptam a fejem - "hú ez előttem de baromi jó pasi") Ez nem felejthető, sőt példaértékű hozzáállás és munka volt! Őszintén gratulálok!!!
A jutalék megérdemelt, egyenértékű munkájukkal. Sok sikert kívánok a jövőben is Önöknek, és ilyen gyors kötéseket, mint amit én megéltem!
Üdvözlettel:
Gabriella
------------------------
Eladó véleménye:
Kedves Dániel, Károly és Attila!
Teljes mértékben meg voltunk elégedve mindhármójuk munkájával és nagyon köszönjük a rugalmasságot a felmerült kérdéses dolgok utána járása kapcsán, így mi is nyugodtan írtuk alá a szerződést.
További sok sikeres eladást kívánunk Nektek és reméljük lesz még alkalmunk lakást venni vagy eladni általatok.
Szép napot kívánunk!
Mariann és Dávid
Szép volt fiúk!!!!! :-D :-D :-D

5 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Ezúton is szeretném megköszönni Önnek az ingatlan eladásom során nyújtott kimagasló szakmai tudásról tanuskodó munkáját, melyhez társult kiváló tárgyalóképessége, intelligenciája, kedvessége és páratlan problémamegoldó képessége.
Nagyon köszönöm, hogy megismerhettem és Ön foglalkozott az ingatlanom eladásával,
Szívből ajánlom, mindenkinek, aki egy profi ingatlanost keres, aki emellett intelligens kedves, udvarias és még jóképű is.
További sok sikert kívánok Önnek a munkában és a magánéletben is.
Üdvözlettel: Sz.Rita
Vevő:
Kedves Dániel!
Beszélgetéseink során említettem Önnek, hogy én is ingatlaniroda tulajdonos voltam, de veszteségesen működtünk, mert nem voltak olyan kollégáim, mint Ön! Igyekszem objektíven értékelni az együttműködésünket, de nem találok hibát benne! Köszönöm a pontosságát, empátiáját, pszichológusi hozzáállását, hogy létre jöhetett a mi kis üzletünk. Ha minden ingatlanos úgy dolgozna mint Ön, akkor nem lenne panaszos ügyfelekkel találkozni. Még egyszer köszönöm a munkáját, öröm volt Önnel, közreműködésével ingatlant venni!
Üdvözlettel:
M. Tibor

3 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Köszönöm Szepesi Dániel segítségét ingatlanunk vásárlásához.
Dániel személyében pontos, együttműködő, akármikor rendelkezésünkre álló, segítőkész ingatlan szakembert ismertünk meg.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek, aki ingatlan vételt/eladást tervez.
Üdvözlettel
A. Nóra

4 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
ELADÓ:
Ha tényleg hatékony ingatlanirodát keresel, bennük nem fogsz csalódni. Mi Szepesi Dánielt bíztuk meg ingatlaneladással, és teljes mértékben elégedettek voltunk vele. Napi szintű kapcsolatban voltunk, folyamatosan hozta az érdeklődőket. Pontos, precíz, a munkája iránt elhivatott embernek ismertem meg. Másoknak is szívből ajánlom.
VEVŐ:
Kedves Dániel!
Akkor az alábbi sorokban igyekeztem összefoglalni a tapasztalatainkat, illetve véleményünket.
Még egyszer köszönöm a munkádat, segítségedet! neked is szép nyarat!
Az ingatlanvásárlás során a top3 ingatlan irodáról alapvetően jó vélemény alakult ki bennünk. Mindez pedig igaz Szepesi Dániellel kapcsolatban is, aki személyesen segített minket a lakásvásárlás során. Maga az adásvétel kissé elhúzódott, és akadtak kisebb problémák. Így például az, hogy a lakás jelzálog tartozása nem szerepelt a hirdetésben. Dániel azonban mindig lelkiismeretesen tájékoztatott minket a felmerülő problémákról, és segített azok megoldásában. Említésre érdemes, hogy az adásvételi procedúra (így Dániel munkája és közreműködése is) a koronavírus-járvány, és az annak elhárítása érdekében kihirdetett veszélyhelyzet idejére esett, ám mindez nem okozott problémát vagy fennakadást. Mindezek alapján tudom másoknak is ajánlani a top3-t és Szepesi Dánielt is!

3 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Családi ház, Érd
Kedves Dániel,
Szeretnénk megköszönni a rugalmasságát és hogy mindig rendelkezésre állt bármi kérdésünk volt a megvásárolt ingatlannal kapcsolatban.
Szívesen ajánljuk Önt ismerősünknek, barátainknak, amennyiben ingatlan vásárlást vagy eladást terveznek.
Üdvözlettel:
Tünde és Balázs

3 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Tisztelt Szepesi Dániel!
Önön keresztül nagyon jó benyomást szereztünk cégükről.
Ön nagyon kulturáltan tárgyalt, érvelt, egyértelműen arra törekedett, hogy az ügylet mindhárom szereplője megelégedett legyen a folyamat végén. Igyekezett meggyőző lenni, nem volt erőszakos, kérdéseinkre egyenes és korrekt választ adott.
Minden találkozásunk előtt kulturáltan figyelmeztetett az időpontra, mindig felvette a telefont, még hétvégi, illetve "szokatlan" időpontban is. Teljes mértékben sikerült elérnie, hogy eladó is - és szerintem vevő is - úgy érzi, hogy "jó üzletet csinált".
Őszintén mondom, hogy amennyiben cégük többi üzletkötője is hasonlóan kulturáltan, empatikusan végzi a munkáját, akkor biztos a cég jövője. Magam részéről bárkinek ajánlani tudom a "TOP3"-at. (Ha lehetőségem lesz, ajánlom is.)
Dr. Horváth B. Gábor ügyvéd úr munkája is segítőkész, korrekt volt.
Kérem, hogy véleményemet juttassa el cégük vezetőségéhez is!
Megelégedett ügyfélként, üdvözlettel: H. János
Vevő:
Néhány héttel ezelőtt hoztam egy döntést,hogy szeretném eladni a lakàsomat.Megkerestem ingatlan irodákat.Így kerültem kapcsolatba a Top 3 Ingatlannal,azon belül Szepesi Dániellel.Azt gondoltam hogy ez a cég és Ő is " csak egy lesz a sok ingatlanos közül".Hatalmasat tévedtem.Az első perctől kezdve olyan maximális profizmussal,kedvességgel,türelemmel intézte a dolgokat(mindegy volt,hogy hétvége vagy késő este) amiről nem is álmodtam.Megtalálta az otthonom új lakóit és utána nem sokkal az új "álomotthonomat".Örökké hálás leszek ezért és mindenkinek aki ingatlan eladást-vételt tervez ezentúl csakis Danit és a Top 3-at fogom ajánlani.
Köszönöm Neked(Nektek).
Köszönöm szépen!

5 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Amikor belevágtunk a XI. kerületi lakásunk értékesítésébe teljesen kizártnak tartottam, hogy én valaha ingatlan közvetítő segítségét fogom igénybe venni. Aztán jöttek a problémák...a budapesti kerületek közül a legnagyobb kínálati piac, nevetséges vételi ajánlatok, a lakás eladásra fordítható idő hiánya. Aztán szerencsére jött Dániel.
Szepesi Dániel ingatlan közvetítő kollégával teljesen véletlenül hozott össze az élet. Ő maga elsőre nagyon szimpatikus volt, de még mindig fenntartásaim voltak így nem kötöttünk kizárólagos szerződést, anélkül hogy az Ő eladási pozícióit gyengítettük volna, mi is tovább árultuk a lakást. Közbejött egy világjárvány, piaci visszaesésről beszéltek, ennek ellenére egyszer csak csörgött a telefon: Dániel eladta a lakást.
Ekkor azt hittük célba értünk, de következett még számos nem várt, előre nem látható akadály, amiket ugyan olyan gördülékenyen és JÓ STÍLUSBAN sikerült nekünk megoldania.
A stílust azért emelném ki külön ezen a ponton, mert számomra rendkívül fontos, hogy akik (esetünkben hónapokra) az én és a családom életének részévé vàlnak, egy bizonyos szintet képviseljenek. Gondolok itt megjelenésre, fellépésre, kommunikációra és természetesen az elmaradhatatlan szakértelemre is. Szepesi Dániel egyiknek sem volt híján, továbbá megjegyezném, nem tudom elképzelni, hogy valaki többet nevessen az ingatlan közvetítőjével mint mi ez alatt a pár hónap alatt.
- Maximális korrektség
- Bizalom
- Rugalmasság
- Jó megjelenés
- Intelligens kommunikáció
- Szakmai hàttèr, tapasztalat
- Top3
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy megismerhettünk Téged Dániel!
Mindent köszönnek; Solymosyèk"

6 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Nagyon köszönjük a végig támogató hozzáállást. Úgy gondolom hogy nagyon jól képviselted az érdekeinket az eladás során. Ha valami probléma merült fel, szinte azonnal foglalkoztál vele. Én ilyen lelkiismeretes ingatlanossal nem találkoztam még, nyugodt szívvel tudlak és foglak is ajánlani másoknak ingatlan ügyekben.
üdv, Péter
Vevő:
Kedves Dániel!
A legelső, még csak érdeklődő, telefonbeszélgetésünk az Ulászló utcai ingatlanról, előre vetítette egy korrekt kapcsolat létrejöttét.
Az ingatlan megtekintésekor minden felmerülő kérdésünkre kielégítő választ kaptunk.
Köszönöm a találkozások időpontjának betartását, a szükséges iratok, információk küldésének pontosságát.
Segítette döntésünket, hogy bizalommal fordulhattunk Önhöz.
Köszönettel tartozom munkájáért, amit az ingatlan vásárláskor végzett.
További eredményes munkát kívánok!
Üdvözlettel:
P. Klára

25 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladói vélemény
----------------------
"Kedves Dániel
Összességében pozitív a vélemény Önről és a munkájáról. Gyorsan és hatékonyan intézte a lakáseladást.
Nagyon köszönöm."
Vevői vélemény
---------------------
Szia Dani!
A munkáddal teljesen elégedettek voltunk, minden gördülékenyen ment, pedig nem volt egyszerű a helyzet: az eladó részéről ugye a megbízás, az én részemről a banki hitel nehezítette a tranzakciót, plusz ugye még ott volt a sürgősség is, de legalább (viszonylag) gyorsan túlestünk a dolgon. Szóval minden rendben volt, köszönjük a munkádat és a közvetítést!
Üdv,
Gábor

4 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Szia!
Szeretnénk még egyszer köszönetet mondani, nagyon elégedettek vagyunk!
Dani minden esetben segítőkész voltál, kedves, pontos, megbízható.
Minden találkozó, hatékony volt, nem éreztük azt, hogy mellé beszélnél, vagy ferdítenél.
A 3D körbejárás is praktikus, főleg a jelenlegi helyzetben.
Ne is beszéljünk a majdnem rekord idő alatti eladásról, amibe a cég rugalmassága is szerepet játszott.
Külön szimpatikusnak találjuk a vásárlás utáni ajándék bort, ezt még egyszer köszönjük!
Várjuk a meghívást a jótékonysági bálra is.